Dr. Varró Tamás 1951-ben született,
s 1975-ben szerzett gépészmérnöki diplomát, s ezzel egyidejűleg mérnök
tanári oklevelet a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1981-ben lett gazdasági
mérnök, s rá egy évre "Summa cum laude" minősítéssel abszolválta
az egye-temi műszaki doktori címet. 1976-1989 között a hajtóművek és Festőberendezések
Gyárában töltött be különböző beosztásokat, majd a cég műszaki vezérigazgató-helyettese
lett. 1989-től a MISTER MINIT Hungária Kft, 1994-től a TOP CLEAN Hungária
Kft, 1997-től az AMETISZT Amerikai Magyar Textiltisztító Kft ügyvezető
igazgatója, mely funkciót mindhárom társaságnál jelenleg is betölti.
-
Hogyan kezdődött kapcsolata a textiltisztító szakmával?
- Magyarországon a tevékenység 1989-ben azzal kezdődött, hogy a MISTER
MINIT szolgáltató hálózat megjelent az országban - kezdi válaszát dr.
Varró Tamás. Ez a világ egyik legnagyobb személyi szolgáltató cége, amibe
a cipőjavítástól a névtáblakészítésen keresztül a kulcsmásolásig sokminden
beletartozik. Mára ebből a tevékenységből felépítettünk egy hálózatot,
amely az év végére már száz üzlettel rendelkezik.
- Ebből nőtt ki a tisztítási tevékenység?
- 1993-94 környékén azt a feladatot kaptam, hogy nézzek körül: hol van
piaci rés a személyi szolgáltatás területén, amit egy új tevékenység bevezetésével
be tudnánk tölteni. A textiltisztítás ilyennek látszott. Az anyacégtől
a Minit International-től nem volt idegen a textiltisztítás, hiszen a
német MISTER MINIT mellett dolgoztak textiltisztítók, ahogy Angliában
ma is a legnagyobb textiltisztító hálózat, mintegy háromszáz üzlettel,
a MISTER MINIT-hez tartozik. Tehát voltak hagyományok, ebben a tevékenységben
is, mint a cipőjavításban, a kérdések, a válaszok, a módszerek hetven
százalékban ugyanazok. Van persze egy szakmai rész, amely más, de az emberekkel
való bánásmód, a szervezés, az üzleti elemek jó része lefedi egymást.
- Azért a két szolgáltatás mégis csak más. Kulcsot másolni, vagy
zakót tisztítani nem ugyanaz, persze szigorúan szakmai szempontok alapján.
Milyen volt a kezdet?
- Elkészítettünk egy tanulmányt, melynek eredményeként zöld utat
kaptunk a megvalósításra. Az első tisztító üzletünket 1994 augusztusában
- a Top Service Kft-ben, amelyben a MISTER MINT is van - Kispesten nyitottuk
meg. Ez egy kísérlet volt arra, hogy kipróbáljuk: működik-e az elképzelésünk.
Az amerikai Martinizig textiltisztító hálózat képviselete Németországban
van, s mi a német franchise mesterrel kerültünk kapcsolatba. Megvettük
a Martinizig rendszer licencét a kispesti Centrum Áruházbeli üzletünknek.
Elindult a rendszer, majd három-öt hónap elteltével - amikor már látni
lehetett, hogy működőképes - alapítottunk rá egy céget, ami TOP CLEAN
Kft. néven jegyeztettünk be. Ezzel az egész szolgáltatást kihoztuk a TOP
SERVICE Kft-ből. Gyakorlatilag 1995 januárjától dolgozik a TOP CLEAN-ben
az első tisztító szalon. Elkezdtük építeni a hálózatot. Martinizig licence
alapján már dolgozott cég Magyarországon, ezért kaptunk csak korlátozott
lehetőséget. 1995-ben már működött egy Ametiszt néven futó cég, amely
nagyobb volt a textiltisztítás területén, mint mi. A német franchise tulajdonos
nem volt megelégedve az Ametiszt terjeszkedési sebességével, s próbálkozott
másokkal is, eladva pl. egy német vállalkozónak, bizonyos Benteler úrnak
is a jogot. 1996-ban Benteler úr részét, majd 1997-ben az Ametisztet is
felajánlották megvételre és mi éltünk a lehetőséggel.
-
Később kezdték, de mégis leelőzték a többieket.
- Ezen kívül vásároltunk egy Kingsgard tisztító szalont Pécsen, a Nett
Kft-től üzletet Székesfehérváron. A terjeszkedés kétirányú volt, egyrészt
az üzletközpontokon belüli, másrészt pedig a piacról történt vásárlásokkal
bővítettünk. Ennek az az eredménye, hogy mára, különböző márkanevek alatt
közel nyolcvan üzlet van, ami a logónkat viseli, országszerte. Ott vagyunk
minden százezernél nagyobb lakosú városban. Ezzel hálózatépítésünk a terjeszkedés
mélységét tekintve, befejeződött.
- Mégis, hogyan sikerülhetett eredményesen megvetni a lábukat egy,
az Önök tevékenységi körétől addig teljesen ismeretlen, szakmai közegben?
- Két dolog szólt mellettünk. Egyszer volt egy erős mennyiségi visszaesés
a textiltisztítók számában, másodszor pedig azokra a kereskedelmi helyekre,
ahová mentünk, oda a hagyományos tisztítók nem jöttek. Személy szerint
úgy érzem, hogy nem kerültünk konfliktusba a szakmával. Nem a szakma hagyományos
helyeit bolygattuk, s nem mentünk bele árversenybe sem. A mi áraink száz
forinton belül, vagy mondjuk úgy, hogy tíz-tizenöt százalékon belül azonosak
a hasonló minőségű és hasonló helyeken lévő üzletek áraival. Nem árversenyt,
hanem minőségi versenyt próbáltunk megvalósítani. A szolgáltatás gyorsaságában,
a vállalások idejének lerövidítésében versenyeztünk.
-
Meg ahogy értesültem róla, egy új eljárás bevezetésével is.
- 1991-ben, a Miele, mint gépgyártó cég és a Kreussler mint vegyszereket,
adalékokat, tisztítás-erősítőket, stb. gyártó cég szabadalmaztatott egy
eljárást, amit ők nedvestisztításnak neveztek. Ennek az a lényege, hogy
az oldószer, a hagyományos perklóretilénnel szemben, víz. Olyan adalékokat
használnak hozzá, amelyek klasszikus vegyszereket nem tartalmaznak, hanem
növényi származékokból kivont tenzidekkel történik a tisztítás. A Németországban
található mintegy négyezer-nyolcszáz tisztító közül, 1995-ben már kétszázban
megjelent ez a technológia, és mára már közel felében. A gépek oldaláról
a Miele, az adalékokat illetően pedig a Kreussler működött közre.
- Úgy gondolták, hogy ennek nálunk is van létjogosultsága?
- Igen. Akkor határoztuk el, hogy megpróbálunk - mi ezt a nedvestisztítást
Magyarországon biotisztítás néven védettük le - a környezetvédelem érdekében
fellépni. Ha ma bemegyünk egy áruházba egyre több konfekcionált ruházaton
találjuk meg az "ökotex" címkéket. Ez azt jelenti, hogy a szövet
a gyártás során nem találkozott nehézfémekkel, formaldehidekkel, semmi
olyan dologgal, ami az egészségre káros lenne. Vagyis, ha az ezekből konfekcionált
terméket valaki vegytisztíttatja, akkor elrontja az egészet. A biotisztítást
tudná más is végezni, de jelenleg egyedül vagyunk a piacon, valószínűleg
a magas beruházási költségek miatt. E mellett végezzük a hagyományos,
perklóretilénes vegytisztítást, persze ezt is egyre jobb gépekkel. A Miele
gépekkel már elláttuk minden budapesti szalonunkat, és a vidékiekben is
egyre több van belőlük.
-
Az EU-s csatlakozás mennyiben befolyásolja ezen törekvésüket?
- Az Európai Unióban rehabilitálták a perklóretilént. Kivették a potenciális
rákkeltők közül. Tehát nagy reneszánszát éli a csaknem százötven éves
vegytisztítószer. Mi ennek ellenére favorizáljuk a biotisztítást. Magunkat
prémiumtisztítóként definiáljuk, ami azt jelenti, hogy nemcsak a hely
kényelmes, ahol az üzletünk van (bevásárló központok plazák, hipermarketek,
stb.), nemcsak gyorsan és jó minőségben dolgozunk, hanem benne van az
is, hogy megfelelő folttisztítási eljárásokat használunk, elő-, utófoltkezeléseket,
s nemcsak gőzölünk, hanem kézi vasalást is végzünk. Ez a diszkontnak nevezett
tisztítóknál csak igen minimálisan fordul elő. Bár ez ellen ők tiltakoznak,
de azt elismerik, hogy a közepesnél alig valamivel jobb minőséget produkálnak.
- Decemberben lesz a cég alakulásának tízéves évfordulója. Hol tartanak
most?
-. Felépítettünk egy országos hálózatot, és beindítottunk egy TIP-TOP-nak
nevezett tisztító-hálózatot is. Ezek hipermarketekben jelennek meg. Tavaly
márciusban nyitottuk az elsőt, egy év alatt öt ilyen szalont nyitottunk.
Ezek tipikusan diszkonttisztítók, melyek diszkont árakon dolgoznak. Tehát
akár egy belvárosi plazába, akár egy külvárosi hipermarketbe megyünk,
megvan a válaszunk: vagy diszkont, vagy prémium.
- Jóllehet olyan területre léptek be, amely fehér folt volt a textiltisztításban,
de mégis számolniuk kellett versenytársakkal.
- A konkurencia arra ösztönzi az ember, hogy átgondolja a piacpolitikáját,
s állandóan versenyben maradjon, és e mellett kooperáljon is. A diszkont
olcsó helyen, olcsó bérleti díjon, olcsón próbál szolgáltatni. Ezen kívül
olyan rétegeket is bevon a tisztításba, akik eddig nem tisztíttattak.
Behoz olyan munkaszervezési módszereket, amiket érdemes tanulmányozni,
alkalmazni, mert hatékonyabbá, gyorsabbá tehetők a folyamatok.
-
Milyen a szakembergárdájuk? Hogyan készítik fel őket a minőségi munkavégzésre?
- Van egy belső képzés és természetesen a külső szakemberképzés lehetőségeit
is igénybe vesszük. Az első szakembereket úgy vettük fel, hogy már azok
voltak. Ez logikus, hiszen a szolgáltatásokat csak így tudtuk elkezdeni.
Hat-hét fővel kezdtük, akikből háromnak megvolt a megfelelő szakképzettsége.
A német franchise partnernél kaptunk egy felkészítést, de ez inkább csak
arra volt jó, hogy üzletileg átlássuk a dolgokat, s nem magának a textiltisztításnak
a technológiájára vonatkozott. Aztán eljöttek és betanítottak minket.
Ez volt a kezdet. Azóta évente tudatosan, mintegy öt-hét embert iskolázunk
be, hogy megfeleljenek a szakmai követelményeknek. Ezen kívül a cégnél
tesztvizsgákat tartunk, amelyek sikeres megfelelésnél előrelépést jelenthetnek
a dolgozó számára. Vannak általános követelmények. Fel kell állítani minden
cégnek egy saját oktatási, képzési tréning rendszert ahhoz, hogy egy nyelven
beszéljenek az emberek. Ráadásul mi az ország minden szegletében vagyunk,
ezért nálunk nagyon fontos, hogy az elvek világosak és tiszták legyenek.
Három elvet fogalmaztunk meg: a gyorsszolgáltatást (1-2 óra), az előrefizetési
rendszert (ez az átfutási időt segíti), és a két tisztítási technológiát
(a perklóretilénes és a bio). Ez viszonylag kis számú vezetési elv, de
erre is törekedtünk. Viszont komolyan vesszük, ezek bármelyikének be nem
tartása, munkaszerződés szerint elbocsátással jár. Úgy vélem, hogy ha
a cégünknek van valamennyi előnye, az abban rejlik, hogy világosan meg
tudtuk fogalmazni a céljainkat. Hogy aztán tudjuk e teljesíteni, illetve
milyen minőségben és szinten, azt a piac majd eldönti.
- Hány egységük van jelenleg?
- Nyolcvan. Ebből ötven Budapesten és az agglomerációban. A másik megoszlás
szerint a saját alkalmazottakkal működtetett egységeknek a száma hatvankettő,
tizennyolc pedig szerződéses partner. Ez utóbbiak közt van két szalon,
s vannak felvevőhelyek is, melyek a mi nevünket viselik (Top Clean, Ametiszt,
stb.). Összességében a szalonok száma huszonhét, s évente növekszik, mert
meggyőződésünk szerint alacsony áron, gazdaságosan csak szalonban lehet
működni. A felvevőhelyek az ügyfeleinknek jelentenek kényelmes megközelítést,
azonban működtetésük kevésbé gazdaságos. A jövőben valószínűleg csökkeni
fog a számuk, a szalonokkal szemben, melyek száma viszont - terveink szerint
- növekszik majd évente két-hárommal. Úgy is, hogy felvevőhelyeket - pl.
az idén februárban a szegedit - alakítunk át szalonná. A fejlődés útja
számunkra azt jelenti, hogy elsődlegesen nem az üzleteink száma nő, hanem
belső átstrukturálódás megy végbe, s a meglévő felvevőhelyek közül egyre
több alakul át szalonná. E mellett azonban évente 2-4 üzletbővítést is
tervezünk. A másik törekvésünk, hogy az áruházakon, bevásárló központokon
belül próbálunk a "rosszabb helyekről" jobb helyekre költözni.
A finomhangolás korszakát éljük, és a költségcsökkentését, normál piaci
szi-tuáció van, ahol harcolni kell a vevőkért. Ami extra problémát jelent,
hogy tavaly 12 százalékról 25 százalékra emelte a kormány a textiltisztítás
általános forgalmi adóját. Ennek a kigazdálkodása várhatóan két-három
évbe telik.
- Létszám, nyitva tartás, vállalási határidők?
- A két cégben közel százhetvenen vagyunk. Nagyon kis létszámú adminisztrációval
dolgozunk. Ebben az épületben, ahol beszélgetünk, tizenegy, adminisztrációval
foglalkozó munkatárs dolgozik, de ők az egész hálózatot (MISTER MINIT-et
és TOP CLEAN-t, AME-TISZT-et) ellátják. Közel négyszáz embert szolgálnak
ki. A vállalási határidőt illetően az egy-kétórás szolgáltatásra törekszünk.
Ez a gépek számától is függ, hiszen két tisztító gépnél telje-síthető
az egyórás vállalási időt. Egy gépnél úgy számítjuk az időt, hogy a beadását
követő első kerek óra vége, ami így átlagban másfél órát is jelenthet,
és a vevők ezt rendszerint akceptálják is. A nyitva tartás rettenetes
és hosszú. Azért rettenetes, mert romlik a helyzet. Vannak hagyományos
helyeink - utcai üzletek kb. 20 százalékban -, ahol reggel héttől este
hétig vagyunk nyitva, ami a normális nyitva tartásnak felel meg. Vannak
aztán a bevásárló központok, ahol napi tíz-tizenkét óra a nyitva tartás,
ami vonatkozik szombatra és vasárnapra is. Szélsőséges esetben hetvennégy
- nyolcvankét órás heti nyitva tartás is összejön. Tapasztalatunk szerint
a hétvégi bevásárlás aránya megnőtt, így a szolgáltatások igénybevétele
is. Talán a vasárnap délután az az időszak, ami a mi szempontunkból holtidő,
de nyitva vagyunk, hiszen a bevásárló központ is nyitva tart.
- Milyen gépekkel dolgoznak?
- Olasz Ilsa vegytisztítógépeink vannak, s Miele gépekkel dolgozunk a
biotisztítás területén. A mosógépek már vegyesek, olasz és német - ugyancsak
Miele - gépek alkotják a gépparkot.
- Milyen a forgalom?
- Változó, nagyban függ az időjárástól és a divattól. A klasszikus vegytisztításhoz
tartozó felsőruházati arány a kezdetekben kilencven százalék volt, az
egyéb pedig tíz százalék. Most az egyéb már közelít a húsz százalékhoz.
Ezalatt a klasszikus mosást, a szőnyegtisztítást, a bőrtisztítást, a varrást,
textilfestést értem. Mi jellemzően egy felsőruházat-tisztítással dolgozó
lakossági szolgáltató cég vagyunk.
- Közületi ügyfelük nincs is?
- Van. Mi ezt úgy nevezzük, hogy számlások, akiknek havonta egyszer küldjük
a számlát. Ez az árbevétel kb. öt és nyolc százaléka között van. Ebben
vannak panziók, egyenruhát tisztíttató cégek, munkásszállások, egy-két
nagyobb szálloda.
- Van kapcsolatuk a szakma más képviselőivel?
- 1997-től a Textiltisztító Egyesülésnek a tagjai vagyunk. A Textiltisztítás
című lapnak előfizetői vagyunk, és járatjuk az angol és német nyelvű szaklapokat.
Továbbá az alapító külföldi cégünk tagja a Forchungsinstitut Hohensbein-nek
(új nevén EFIT), ahonnan európai aktuális információkat kapunk. Azzal,
hogy mi később jöttünk a textiltisztító szakmába, annak ellenére - ahogy
már mondtam - nincsenek és nem voltak konfliktusaink a szakma más képviselőivel.
Nyilván nem örültek nekünk, ezt nem is vártuk, de nem gerjesztettünk ellentéteket,
így a kapcsolataink normálisnak mondhatók.
- Alvállalkozók, kiegészítő szolgáltatások?
- Már említettem, hogy vannak alvállalkozóink, ilyen pl. a szőnyegtisztítás,
textilfestés. Ami a kiegészítő szolgáltatásokat illeti, a felsőruházati
vegytisztításon kívül elvégezzük a szükség szerinti bőrtisztítást, fénymásolást,
varrást (kisebb tűzéseket, felhajtásokat, béléscserét, stb.). A textilfestésben
egy budapesti partnerrel, vidéken egy hálózattal van megállapodásunk.
A másik alvállalkozónk szőnyegtisztítást végez. Minden más munkát magunk
végzünk.
- Vannak arra nézvést terveik, hogy újabb szolgáltatásokkal bővítik
a cég tevékenységét?
- Önmagán belül kívánjuk fejleszteni a szolgáltatást. A biotisztítás mindenképpen
ide tartozik. A marketing, a szervezés, a költségcsökkentési és a technikai,
technológiai versenyben kell helytállnunk. Úgy gondolom, hogy a tavalyi
évvel lezárult a mennyiségi hálózatépítés korszaka. Elértük, hogy minden
százezernél nagyobb lakosú városban van tisztítónk, szalonunk. Most már
nem mennyiségi, hanem minőségi mutatók alapján fejlesztjük tovább a hálózatot.
Hámori István Péter
|